Az egész négyzetes mánia úgy jött elő nálam, hogy pár éve egyre inkább azt vettem észre az utómunka közben, hogy a négyzetes képkivágásnál találtam a legfeszesebbnek a képeimet. Hát jó, gondoltam, ha már ilyen kocka az agyam, mi volna, ha eleve így is komponálnék már a felvételkor is? Beállítottam a gépen, hogy az LCD 1:1 arányú képet mutasson. Királyság.
A négyzetes formátumot nem az Instagram találta ki, a múlt század harmincas éveitől voltak tüköraknás (Rolleiflex, Hasselblad, PentaconSix) és „játék” analóg fényképezőgépek (Holga, Pajtás, Fotobox), aztán a legtöbb Polaroid is ilyen volt. Ezek általában 6×6 cm-es filmkockára dolgoztak.
A hatvanas-hetvenes években használtam is ilyen gépeket, és most már egy jó ideje szinte kizárólag négyzetes oldalarányú fotókat csinálok a digitális gépemmel.
Kezdetben úgy gondoltam, hogy a négyzetes formátumnak csak a szimmetrikus, vagy középpontos dolgok ábrázolása jön be a legjobban. Aztán rájöttem, hogy működik minden más is:
- az asszimetrikus
- az átlós
- a kimozdított
- a ritmus
- a tükröződés
- az aranymetszés
- a kicsi-nagy
szóval mint Gombóc Artúrnak a csokoládé :)
Olyan előnyei vannak, mint például, hogy nem kell elfordítani a gépet komponáláskor, kiállításon nagyon könnyű mátrix-szerű képcsoportokat kialakítani, végtelen számú variációs lehetőség van benne, pláne ha még a méretekkel is játszunk! Fotókönyvnél nem kell bajlódnom a fekvő és álló formátumú képek elhelyezésével. Instagramra, CD borítóra egyszerűen ideális!
Hátrány lehet viszont, hogy a sztenderd nyomtatópapírokkal mindig van hulladék, persze ezeket a maradékokat utólag még kisebb képekhez fel lehet használni.
Kivéve, ha ezeket a négyzetes papírokat használod: KATT IDE
A négyzetes formátum nem egyezik a monitorok, TV-k oldalarányával sem.
Én egyáltalán nem a praktikusság miatt szeretem ezt a formátumot, hanem egyszerűen passzol rám, mint egy kényelmes pulóver. Ez is olyan, mint a jól betanult gépkezelés. Nem kell a formátumon gondolkoznom a komponáláskor, számomra az már adott. A témára, a kompocícióra, a fényekre kell már „csak” figyelnem.
Vannak képek, amiket nem lehet négyzetbe erőltetni. Ilyenkor vagy nem fotózom meg, vagy feláldozom magam a szent cél érdekében.
Láttam egy fanatikus „négyzetes” fotós honlapot, ahol ilyen galériák voltak:
– Színes képek
– fekete-fehér képek
– emberek
– utca
… és a menü végén: Nem négyzetes képek :)
Egyébként ha Diane Arbus-nak jó volt ez a formátum, jó lesz nekem is :)
Persze az ő kétaknás tükörreflexes gépe eleve négyzetes negatívkockákat produkált. Manapság technikai nehézségek miatt nem készítenek négyzetes digitális kamerákat, de ez nem is akkora probléma, hiszen legtöbbször könnyedén megoldható a képkivágás utólag.
Ha ki akarod próbálni, de a kamerád kijelzőjén esetleg valamiért nem lehet 1:1 képarányt beállítani, marad az utólagos vágás. A komponálást pedig segítheti az LCD két szélére ragasztott „Magic Tape” szalag. Ebből van könnyen visszaszedhető típus, ami nem hagy nyomot. Ez a szalag kicsit áttetsző, ami segíthet a négyzeten kívüli dolgokat is látni. (Mozgó témánál jól jöhet)